asb3.png
Minden Tárgynyereményes versenyünkre érvényes! +++ Ahol nevezőink száma eléri vagy túllépi a 100 főt plusz 2 db különdíjas tárgynyereményt sorsolunk ki. +++ Várjuk nevezéseiteket :)
 

Hanna és Csongor Története

AddThis Social Bookmark Button

Szülőszoba előtt......

10 év......ennyi ideje annak, hogy ott toporgok a szülőszoba előtt.......ez idő alatt, túl egy sikertelen és gyümölcstelen házasságon, túl jó pár műtéti beavatkozáson és orvosi kivizsgálásokon, valahogy soha nem tettem le arról, hogy én egyszer akkor is odaérek és ottleszek......és akkor én leszek a legboldogabb ember a földön.
Az, ami másnak természetes, sőt, néha kényelmetlen gond, probléma, számomra és sajnos nagyon sokaknak még rajtam kívül rengeteg lelki és anyagi ráfordítással vált lehetségessé.....de sikerült! És elkezdődött életem nagyon régen várt és talán legszebb szakasza.....elkezdődött fejlődni bennem Az élet és kiderült, hogy két magzat akar gyermekem lenni...fiam lesz és egy kislányom...nem hiszem, hogy van ennél szebb hír a világon! Gyönyörűen éreztem magam én is és leendő gyermekeim is. Szépen fejlődtek, egyformán és olyan terhességi időszakot éltem át, aminek nem nagyon volt olyan szakasza, melyet ne igazán áldott állapotnak éreztem volna. Én voltam az a kismama, aki mást se csinált, csak mosolyogtam, de bárkire, akivel csak találkoztam az utcán, a buszon, a boltban. Gurultam, lihegtem és mosolyogtam.. mindenre volt időm, szépen elterveztem mindent, utánanéztem mindennek ami a gyermekszülés előtt és után fontos lehet, kiolvastam a szakirodalom mérföldköveinek számító könyveket, megterveztem a gyerekszobát, megrendeltem a kiságyakat, tapétát, kinéztem a leendő szőnyeget, elterveztem a fürdetés folyamatát. Egyszóval sinen volt minden és én továbbra is csak nőttem, gurultam, jóízűen ettem és...mosolyogtam. Meglettek a neveink is...mivel biztosra mondták a fiú lány felállást, nem is számítottunk másra. A kislány viselje a Hanna Erzsébet nevet és ez nagyjából első perctől mindannyiunk kedvence maradt. Jó ideig, úgy szólítottunk őket, hogy: Hanna és a másik...(kisfiam, bocsiii). Nem volt olyan fiúnév, melyet ne csúfolt volna ki a férjem...hetekig törtem magam, szerettem volna már idejében, pocak-simogatás közben nevén szólítani...a másikat isJ. Férjem nagy gyermekeivel együtt törtük magunkat, hogy családnévhez jól csengő, férfias, magyar de mégsem túl hivalkodó nevet leljünk. Így lett a „másik”: Csongor Mihály.
És történt egy váratlan esemény: gyermekeim korábban érkeztek erre a világra mint ahogyan kellett volna, koraszülöttek lettek....Azt hittem, hogy ez velem nem történhet meg, ilyet és ilyenekről csak a tévében mutatnak műsorokat és onnan bármikor átlehet kapcsolni máshova.....Itt viszont nincs átkapcsolás, nincs kikapcsolás.......olyan mókuskerékbe kerültem, aminek még csak a lehetőségét sem mérlegeltem, az átolvasott szakirodalomban is, mindíg átlapoztam a koraszülésről szóló fejezeteket, mondatokat és az ismerősi körben hallott történéseket is próbáltam csak félfüllel hallani...és ez egy olyan élethelyzet, melyre messzemenőleg nem voltam felkészülve. Az adott helyzetben, az ide vezető út eddig megtett „stációi” olyan könnyűeknek tűntek, mintha nem is én tettem volna meg őket, hanem valaki más, én viszont most ébredtem fel egy hosszú álomból és én erre nem vagyok felkészülve. Nekem nem ezt mondták a gyermekszülésről, nem ezt olvastam a gyermekvárás örömeiről, én nem így terveztem, ezek nem az én megálmodott jövőképem pillanatképei. Elkezdődött egy olyan időszak melyet nem terveztem, melyet nem akartam, melyben kavarog az öröm, az aggódás, a reménykedés és a rengeteg kérdés. Öröm, hiszen megszülettek a gyermekeim! Ittvannak, megérkeztek, Isten hozott Benneteket, Hanna és Csongor! 27 hét terhesség után 900 gramm súllyal mindketten, megérkeztek!de mitörténik? Nem gratulál senki teli torokból, nem mennek ki a „fiúk” meginni a kötelező áldomást a büszke apukával, nem jönnek a rokonok a „fárasztó” gyermeknéző látogatásokra. Ehelyett, nagyon ritkán hangzik el az a bűvös szó, hogy: gratulálok, a már megszokott mondat viszont mindennap: - hogy vannak a kicsik? A megálmodott jövőképben ilyenkor én nagy pocakkal ülök a kanapén és természetesen nézem a délafrikai foci vb-t. És ehelyett....a klinika koraszülött intenzív osztálya előtti folyóson ülök a padon...és nem egyedül ülök....a gyermekeim „szobatársai”-nak, „osztálytársai”-nak szülei. Aggodalommal teli emberek, szemükben ott kavarog a pánik és az öröm, szülők, akik ugyanúgy mint én, nem így tervezték életük ezen szakaszát. Ülünk a folyóson, beszélgetünk, gyermekeink orvosának megjelenésekor görcsbe szorul a gyomrunk, egymást bátorítjuk és vígasztaljuk. Olyan emberek vagyunk, akik nem valószínű, hogy más élethelyzetben találkoztunk volna, itt viszont –biztos vagyok benne, hogy- életre szóló kapcsolatok alakultak. Olyan emberi sorsok és történések lettek számomra hétköznapi „megélt” élettapasztalatok, amelyekkel soha nem kellett volna találkoznom....de mégis találkozom és ennek talán így kellett történnie. Nem hiszi el az ember, hogy mennyi súlyt, terhet bír el, csak mikor ott van már a válán. Megismertem olyan kismama sorsát, aki alig 18 éves létére nem szerette volna megtartani szerelme gyümölcsét. Gyönyörű, egészséges kislányának léte a nagymamának köszönhető, aki „jó útra” térítette a fiatalokat. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a helyes döntés és ezt a szíve mélyén mostmár a fiatal anyuka is tudja. Megajándékozott a sors egy olyan ismerettséggel, remélhetőleg barátsággal, melynek története nem ennyire örömteli. A nagyon régen várt gyermek sajnos betegen született és 5 napos korában elvesztettük őt. Magaménak éreztem őt is, hisz „egyidősek” voltunk, mi anyukák szobatársak és érezhető volt-legalábbis részemről biztos-működött a kölcsönös szimpátia. Szívből kívánok nagyon sok erőt és kitartást a szülőknek és remélem lesz alkalmunk úgy beszélgetni, hogy gyermekeink zsivalygása miatt nem fogjuk hallani egymás hangját. Az olyan szülők, mint ők, teljes joggal megérdemlik a gyermekáldást. Fantasztikus emberi tartásról és hitbeli elhivatottságról tesz tanubizonyságot az, hogy váratlan gyászuk közepette rajtam próbáltak segíteni-hozzáteszem, sikerrel. Mikorára sikerült felocsudni a koraszülés rémálmából, megismertem az osztály „legerősebb” szülő-párját. 2 hónapos kislányuk, mely szintén az orvostudománynak köszönhetően fogant és egy mesebeli, gondtalan-időre kihordott-terhesség után született...minden szempontból tökéletes, csak sajnos reménytelen a helyzete. Oxigénhiányos állapot után sérült a kislány agya és ez, sajnos, visszafordíthatatlan folyamat. A lelki erő, amely nálam igencsak ritka vendég volt, náluk, mintha egymásból, egymásnak táplálták volna. Félszegen álltam velük először szóba, gondolván, hogy nagyon beteg gyermekük révén ezek az emberek nem lehetnek annyira „jó” beszélgetőpartnerek....... majd az a furcsa érzésem támadt, hogy én még szeretnék ezekkel az emberekkel beszélgetni. Sajnálatos esemény kapcsán kerültünk beszélő viszonyba, viszont a belőlük áradó ember-szeretet, az egymás iránt táplált megértés és figyelem és az az őszinteség, ahogyan tudtak magukról és gyermekükről beszélni, az csodálatraméltó. Azon a hajnalon, amikor kislányuk elment, egy kismadár várta őket a kórházi szobájukban. Mindannyian biztosak vagyunk benne, hogy kislányuk üzente, hogy mostmár jól van, próbálják meg elengedni. Ő mostmár szabad, nincs gépekhez kötve, számára nincs több szenvedés, ez viszont mostmár a szülőknek lesz feldolgozandó feladat. Kívánom, hogy ez sikerüljön nekik és legyen erejük a továbblépéshez. Összehozott a sors és remélem megmarad köztünk a barátság egy másik anyukával akinek története nem irigylésre méltó. Vajúdás közben, feje fölött azon vitatkoztak az orvosok, hogy vetélés, vagy szülés az ő esete. 23-24 hétre érkezett ikrei közül sajnálatos módon a kisfiú nem élte túl ezeket a megpróbáltatásokat, viszont a kislány most az osztály kedvence és ő a leghangosabb amikor elérkezik a kajaidő. Ami jár az jár, ezt ő már tudja és ő az első az etetésnél, a csodamunkát végző nővérkék is már megtanulták, hogy vele kell kezdeni a sort. Az ő megléte és akaratereje kell erőt adjon a szülőknek ahhoz, hogy túltudjanak lépni a megpróbáltatásokon és lássák a szép jövőt a kislányukkal bővült családban. És kitudja, talán nemsokára ő lesz a vigyázó nagytestvére a születendő következő kistesóknak! Az osztály „legidősebb” fiatalemberének története is megrázó, viszont az Édesanyja kitartása csodálatraméltó. A kisfiú leány-iker testvére már otthon ismerkedik a világgal, szépen fejlődik és szüleinek szeme fénye, míg bátyja az intenzív osztályon próbálja behozni a lemaradást. Az anyukában egyrészt-az otthoni öröm, nyugalom, a szerető család által biztosított körülmények, másrészt, a kórházi aggodalom okoz óriási feszültséget. Mindannyian szívünkbe zártuk őket és imádkozunk, hogy mihamarabb otthon legyen a teljes család. Előbb csak figyeltem - itt egy anyuka, babája úgyszintén az intenzív osztályon küzd az életéért,- de ő csak mosolyog. Párja és a család többi tagja is, oly büszkén nézték a kis jövevényt, mintha időre kihordott terhesség után, gond nélkül szülte volna gyermekét. Majd szóba elegyedtünk és továbbra is ott van arcán a mosoly, hozzáállásában az optimizmus. Tudja, hogy 25 hétre született gyermekével minden a legnagyobb rendben van és rendben lesz. Amikor bármelyikünknél eltörik a mécses, ő akkor ott van, erőt ad és vígasztal. És ezt a mérhetetlen erőt és bizalmat, a kis „csepp” is érzi és meg is hálálja. Doktorbácsi vizsgálása közben, a kislány....mit csinál? Tiszta anyja, hiszen mosolyog.
Nem tudom, hogy ilyen körülmények között köttetett ismerettségeknek, mi a sorsuk. Nem tudom, hogy a most megbeszélt babazsúroknak van-e, lesz-e létjogosultsága. Nem tudom, hogy a gyermekek szándéka nélkül megbeszélt barátságok, kapcsolatok, életreszólóak-e. És azt sem tudom, hogy mikor, mennyi idő múlva mehetünk haza. Azt tudom, hogy másképp terveztem. Azt tudom, hogy gyermekeink olyan erősen küzdenek, ahogyan senki más ezen a világon és óriási bennük az élni akarás. Azt tudom, hogy ők az igazi hősei ennek a történetnek és teljesen mindegy, mi okozta azt, hogy nálunk „másképp” történt, meg kell tanulnunk tőlük az életrevalóságot és a küzdőszellemet.
És amikor megtanultuk, akkor, biztos vagyok benne, hogy tudunk majd –megint-mosolyogni,talán, az első közös, ünnepi babatalálkozón.

 - Vajna Emo Kamilla -

Loader

Programajánló

 ◄◄  ◄  ►►  ► 
október 2018
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Minta kicsi6
Minta kicsi
Minta kicsi8
Minta kicsi4
Minta kicsi3
Minta kicsi5
Minta kicsi2
Minta kicsi7
Copyright © 2013 Angelic Sweet Babies! Minden jog fenntartva! Oldalunk archivumát megtalálod: ITT
Illusztrációk: 123rf.com Tervezte és kiszolgálja : NyTeK
 
Distributed By Joomla Perfect   Sponsored By Ayos Hosting | Property List | FoodCart Franchise